Ez a bejegyzés igazából egy filmbemutató, de hadd kezdjem egy egészen más filmnél. Tényleg másnál. Ami pedig a Blöff. Avagy Snatch. Van benn egy szám, ami bekerülhetne a legjobb filmzenébe, mert nagyon szép, és nagyon szeretem. Most bekerül. Itt is van. The Stranglers – Golden Brown.

Ugyanez a szám van benne a Továbbállókban (Away we go) ami az idei év legviccesebb filmje. Lenne. Sam Mendes, a rendező, Kate Winslet férje (egyem a nőni szívét, mirét nem engem választott :S) azok után, hogy megrendezte, hogy milyen lenne a felesége Leonardo feleségeként (A szabadság útjai), úgy döntött, most egy picit vígjátékosabbat csinál. Nem tudott elszakadni a kaptafájától, az amerikai családmodellekétől, amiből jópárat látunk benne, de egyik sem unalmas, és egyik sem „túl” mély, csak épp eléggé. A furcsa, néhol hóbortos, néhol bosszantó, néhol szomorú jeleneteket sikerült olyan felhőtlen komolytalanságban úsztatni, hogy a filmben egy-két poénon nem lehet nem hangosan kacagni. Ehhez kell a szereplők esetlen ismeretlensége, a tehetségük, és minden, amit össze lehet hozni egy furcsa vígjátékba. Sajnálom, hogy GG-re nem jelölték legjobb vígjáték vagy musical kategóriában. Megérdemelte volna, mondjuk a Julie and Julia pl nem mérhető hozzá. Gondolatban rakjuk be helyette, jó? Végezetül még egy pár filmzene, amiket Alexi Murdoch szerzett és énekel. Egy általam kedvelt stílus, a country alapra pakolt laza pop-rock. Ha valaki tud egy jobb kifejezést rá, plíz említse meg, nekem addig ez marad.