Ma megnéztem újra a Spancsereket (I Love You Man), és észrevettem, hogy megint előkerült ez a szám. Illetve ti még nem tudjátok melyik, csak ha lejjebb tekertek, amit tegyetek is most meg, kapcsoljátok be, és utána folytassátok az olvasást.
Így ni.
Szóval ez a szám benne volt, ahogyan például a szintén idei film Nászajánlatban, vagy egy ismerősöm által nagyon ajánlott My Sassy Girl-ben. A komoly zenei számok közül sokat az ember öntudatlanul is ismer, ilyen például a klasszikus esküvői zene (Wagner - Nászinduló), vagy Beethoven híresebb szimfóniái (Sors-szimfónia, Örömóda) és még rengeteg. Ezek közül az elsőnek rengeteg társa van, sok olyan zeneszám, amit esküvőkön használnak, ide tartozik Handle Vízizenéjéből a Levegő tétel (bár szerintem nem illik oda), ugyaninnen a Hajókürt, vagy Purcell trombitafanfárjának a kellmesebb átirata (Jeremiah Clarke - Trombitafanfár), vagy végül a másik örök klasszikus Mendelssohn Esküvői menete. Ezek közé törte be magát az elmúlt évtizedekben a most hallott szám, Pachelbel D-dúr kánonja, ami szerintem a legkifejezőbb az összes közül, ahányszor meghallom, kicsit érzem azt mit érezhet valaki egy násznép előtt állva, mert belsőséges, és nem hivalkodó, ahogy a legtöbb, és nem próbál a zenének olyan magasztos jelentést adni, hanem aláfestést az élet egy boldog pillanatához.
Pachelbel egyébként Bach előfutára, egy időben tanítómestere volt, ezért az összes korábban felsoroltnál régebbi ez a szám, 1680-ban készült. Ez a blogon eddig rekorder :).
Előre leszögezem, hogy nem olvastam a könyvet, egyelőre, viszont elfogom. Többen érdeklődtek milyen emberek voltak a moziban, szóval kicsit személyesebb hangvételűre veszem.
A kedvenc termemben történt az egész, abban a teremben, ahol először és (moziban) harmadszor láttam a Sötét lovagot, abban, ahol a Becstelen Briganty-kat először, abban, ahol Az utolsó ház balrát, ami után egy bizonyos emberrel megvolt életünk első csókja. Szóval általában véve kötődök a Mammut 10-es terméhez, és még nem volt ott rossz tapasztalatom, kivéve egyszer a 3:10 to Yuma-nál, de az sem a film miatt, hanem mert nem láthattam a végét (majd egyszer elmesélem). Szóval jó előjel.
Pláne jó előjel volt, hogy marha kevesen voltak a mozi környékén. Meglepő volt, hiszen premier napon (pláne iskolaszünetben), még 22:30-as filmre is szokott néha sor lenni, nem hogy 21:30-ra. Nah most nem volt sehol. Tíz perccel az előadás kezdete előtt csak egy lánypár (inkább barátnők mint… szóval értitek) volt benn, meg én. Nekem szokásom ha egyedül megyek akkor 3.-4. sorba kérni, mert tök üres, el lehet terpeszkedni, és ha az ember picit hátrahajtja a fejét, akkor a szék megfogja, és pont látja a filmet. Isteni.
Ezután kezdtek el szállingózni. Aki moziba jár, ismeri a szokásos „párokat”, pláne a szomorúbb fajta romantikus filmekre járókat. Válófélben, vagy épp veszekedésben lévő középkorú párok, huszas éveiben járó lányok a barátnőjükkel… szóval ez volt a jellemző. Két lányt láttam egyedül jönni, mindkettő olyan 24-25 lehetett, és két csajnak sikerült a pasiját elrángatnia, egyébként kb 4 pasi volt velem együtt, és úgy 20-25 lány. De ez mondjuk normális arány.
Akkor most a filmről. Mondjuk úgy valahol a 6.5 és a 6.8 között van. Nem világmegváltó, és látszik, hogy nem a rendező adta bele az apait anyait, hanem a történet kiagyalója. Szerintem elég jól látszik benne mi az, ami benne lehetett a könyvben, és mi az ami nem. A történetről csak annyit, hogy van egy lány, aki gyerekkorából ismeri álmai pasiját, akivel sokszor találkozott, és később összeházasodik. A pasi pedig az időben utazik, de valószínűleg ez egyértelmű volt. A trailer alapján mondjuk ennyit lehet tudni, és ennél többet nem is szeretnék megosztani.
A rendező ügyes volt annyiban, hogy nem siratta túl a színészeket, és ez csak a „legsírósabb” résznél válik hátrányára, mert nem hiszem, hogy bárki is teljesen sokkolva lett volna, ahogy azt pedig az ilyen filmeknél szokták. A zene nekem nagyon tetszett, minimalisztikus zongora, de gyönyörű, és nagyon sokatmondó. Az operatőrnek volt egynéhány olyan húzása, hogy a hasamhoz kellett kapnom, mert kicsit émelyítő, ez nálam sokat levett a filmből.
Eric Bana-ban először láttam meg a jópasit, de neekm akkor is az a férfi marad, aki volt olyan szerencsés, hogy Natalie Portman és Scarlett Johansson között választhatott. Most valahol félúton van Billy Crudup és Patrick Dempsey közt, mind kinézetben, mind az általa játszott szerepben. Egyébként nagyon jó, ő 10-est érdemel, engem meggyőzött.
Rachel MacAdams-et eddig csak a State of Play (A dolgok állása)-ban láttam, ott szerintem egy fokkal ügyesebb volt. Nem tudok hibát mondani, de rajta valahogy nem lehetett érezni azt a feszültséget, amit Bana-n. A sminkeseknek hála tényleg volt 18 és 35 éves is, ami nagyon jól sikerült nála.
Összességében egy jó film, szomorú, jó ötletekkel, kellemes zenével, néhány ügyes színésszel, de az év filmjei közt nagyon nincs ott.
Filmzene:
Az első videó egy rendes szám, a Lifehouse együttes Brokenje, utána pedig néhány részletben az egész filmzene, végül egy szerintem legjobb pár szám. Köszönjük meg Mychael Danna-nak. Ha olvasni akartok zene közben csak kezdjétek el az egyiket lejátszani, szerintem nagyon kellemes.
Lifehouse - Broken
1. Es Ist Ein Rose; 2. I'm you Henry; 3. Meadow; 4. How Does It Feel; 5. Diary; 6. Train; 7. I Don't Feel Alone Anymore
8. Broken Social Scene - Love Will Tear Us Apart ; 9. Married To Me; 10. Home; 11. Do You Know When; 12. Testing; 13. Alba
14. I Never Had a Choice; 15. Who Would Want That; 16. I Left Him Sleeping; 17. It's a Girl; 18. Five Years
19. Try To Stay; 20. New Years Eve; 21. No Tracks In The Snow; 22. See You Again
Nah ezt is megértem :). Nem gondoltam volna, hogy mondjuk egy "Evita", vagy ilyesmi címet kivéve női név lesz egy bejegyzésem címe, de mégis. Hogy őszinte legyek három okból.
1. Kellett valami, ami miatt elmondhatom a véleményemet a Year One filmről, ami szerintem zseniális, bár korántsem annyira, mint Jack Black Tenacious D-je, vagy a Juno, vagy a House epizód, vagy még sokminden más, amire a szereplőkből asszociálhatunk. De vígjátéknak nagyon jó :). Pláne angolul, mert magyarul nekem egyik női szinkron sem tetszett, élén Eema (Juno Temple) szinkronjával. De Eden Riegelé egész aranyos volt :).
2. Megnéztem honnan ismerős a neve a filmet kivéve (ahol egyébként ő volt Káin és Ábel lánytestvére, akivel együtt alhatott Zed, csak aztán kiderül hogy ugye-az-ugye), szóval azért, mert ő adja a fiatal Miriam ének és szinkron hangját az Egyiptom hercegében. Éljen, kapcsolat van a filmzenékkel, jogom van írni róla :). Legyen itt is a videó mégegyszer:
Egyébként ahhoz képest hogy 16-17 éves volt a felvételkor, még tényleg kislány hangja van de azóta azért felnőtt. Elvileg játszott nagyon mellékszerepet az első pitében is.
3. Ilyen nevet még sosem hallottam. Eden, ugye Éden, a Riegel meg ugyan németül szelepet jelent, viszont Rigel-ként az Orion egyik csillaga. Szóval nem tudom a szülei mit gondoltak mikor a nevét adták, de szerintem a jelentése gyönyörű.
Legközelebb egyébként Ponyvaregény zene kiegészítések jönnek, valamint majd egy trailerzene gyűjtemény azokból, akik önmagukban nem kapnának egy bejegyzést.
Az utolsó trailerzene gyűjtemény a mostani, a szerzője pedig nem más, mint Jonathan Geer, a Post Haste kompozistája.
Hogy őszintén álljak hozzá, a pasas nem egy Veigar, legalábbis léptékekben nézve nem, de az a kevés amit alkotott, vagy elérhető tőle igazán gondos kézre vall. Kicsit sajátos a stílusa, nem a dallammal játszik, mint a legtöbben, inkább az ütemmel, és ettől igazán különleges lesz.
Számok: Underwater Fate (!), Chalice, Above The City
Az első Trailer zenés kiadásaim utolsó előtti darabja ez most. Újabb Veigar szintű diszkográfiával, önérzettel, tehetséggel és foglalkoztatottsággal megáldott zeneszerzőcsapat. A nevük: Audiomachine.
Néhányat a repertoárukból (nem csináltam eddig, de most itt igen)
Legenda vagyok, Prince Caspian, Cassandra álma, Inkheart, Poseidon, Véres Gyémánt, I'm Not There, Into the Wild, 21, Valkűr, Hitman... meg még rengeteg híresebbet is de ezek voltak elől az ő listájukban :).
Szerény véleményem szerint a legkellemesebb zenét ők adják az összes közül. Vannak nagyon jó váltások, ötletek, de sosem erőltetnek semmit, még amikor erőteljes a zene, akkor is mintha lesimogatták volna róla a kis tüskéket, amitől jellegzetesen kemény lesz egy zene. Nem mondom, hogy ez jó dolog, de szerintem jellegzetes, és lehetnek olyan pillanatok, hogy az ember erre vágyik. A második és az utolsó számot sem azért felkiáltójeleztem meg, mert annyival jobb a többinél, hanem mert minden benne van, ami rájuk jellemző, és az összhatás engem magávalragadott ezeknél.
Számok: Red Warrior, Thunderdome(!), Battle of the Kings, Blood and Glory, Legends of Victory(!)
Mivel már van aki kitalálta (viszont hálistennek sneki nem írta le hozzászólásba, lelőve a poént), ezért úgy döntöttem, ez lesz az utolsó videó ebből a filmből. Illetve, nem is filmből, rajzfilmből. Illetve nem is rajzfilmből, hanem rajzfilm sorozatból. Illetve... mindegy, úgyis megtudjátok, ha meghallgattátok a számot. Ez már egyszerűbb, mint a "Can you feel the love tonight". Most már lehet kommentelni is :).
Az első szám a nehezebbik, illetve a "második évad zenéje", aztán pedig az első évadé. Mondjuk valószínűleg a legtöbben magyarul ismeritek, de szerintem angolul jobb. :)
Killer Tracks - Gyilkos zene. Ilyen névvel alapjáraton egy Manson féle, vagy valami Death Metal bandát tudok elképzelni, vagy nagyon esetleg talán egy punkot, de egyértelműen nem Trailer-Zene Teamet.
Véleményem szerint kicsit szürkébbek, mint a legjobbak, de ettől nem lesznek rosszak, csak kevesebb bennük az ötlet, vagy az újítás, csak a megszokott dolgokat használják, és nincs egyszer sem olyan hirtelen váltás a dallamban, hogy az ember leesik a székről tőle. Szóval én ezt a nevet nem nekik adtam volna, ennek ellenére itt vannak most.
Számok: Paradise Awaits, Island of Kings, Kingdom of Ashes.
Délután/este a Tudod-e zene utolsó utáni számait rakom fel. Még szövege is lesz neki (hajrá google), de nem lesz rá szükség :).
Veigar Margeirsson, Izlandi zeneszerző, akinek munkái meghatározzák a jelenkor film-, tévéfilm-és reklámzenéit. Legalábbis ezt írja a honlapja, mert neki legalább van.
Egyébként zseniális a fazon, engem meggyőzött. Álljanak itt a legjobbak, de majd lehet lesz egy hosszú, szerintem kb félórás változat is (olvasás alá ideális).
Ismételten nem írok sokat, mert ez az együttes nem is egy együttes, inkább csak néhány zeneszerző csoportja, akik együtt dolgoznak, és egy kiadót használnak. Ellenben a számaik ezen a néven elérhetők, már amennyiben elérhetők.
Az előző bejegyzésben bemutatott zeneszerzőcsoport tökéletes ellentéte az X-Ray Dog. Rengeteg album, nagy népszerűség, nem is csak trailer zenék terén, és nem kis ismertség is. Valószínűleg a most következő számok egyik-másikát már hallottátok korábban, mert elég népszerűek reklámok alatt is. Szóval most egy igazi nagyágyú jön a kategóriából, szóval nem is felkiáltójelezek, mert mindegyik nagyon jó. Lassúak, gyorsak, epikusak, minden féle.
Számok: The Vision, Final Hour, Here Comes The King, Magical Mistery, Breathing Space, Gothic Power, Return Of The King, Dethroned.
A mai csapatról igazából semmit nem tudok. Nincs hivatalos weboldaluk, semmi kép... igazából semmi sincs róluk a neten, és jelenleg nem tudok mindennek nem-net-orientáltan is utánajárni, hogy ezen ismeretem kibővítsem.
Amit tudok: A szokásosnál is rövidebb zenékre vannak specializálódva, nagyon kevés 1 percnél hosszabb művük van, ezért furcsa is lesz, mert hat szám van a videóban, mégis csak hat és fél perces.
Egyébként a címben is látható, hogy a Pfeifer Broz Music-ról van szó.
A videó egy ismert zenével kezdődik, amit ők írtak ÁT a trailerhez, szóval nem kérek leszólást miatta. Meg ők sem szerintem.
Számok: Casino Royal Theme, Evil Island, DNA Reaction NC(!), Hubris Mine, Humanity Sector, Absolute Anhropoid(!)
Mint írtam, most trailer zenék jönnek dögivel, és szeretnék elrugaszkodni az előzőtől, ahol az epikusságra mentem rá.
Egyrészt azért mert nem titkolt szándékom megszerezni blogomra a 16-20 éves lánykorosztályt (ha csak egy alkalomra is) azzal, hogy a Groove Addicts-ot választom második Trailer-zenés társaságommá.
Tudtad-e? A Groove Addicts komponálta a Twilight - New Moon trailerének zenéjét.
Kezdjük is ezzel, a szám címe "The Estuary", és itt tenném hozzá, hogy nem "esztyuári" hanem "esztsöri" a helyes kiejtés. Csak mert engem zavar.
A többit inkább egymás után rakom, lesz benne talán ismerős, lesz benne talán nem, de azért ezek már az epikusabb fajták, de lesz közte néhány lazább... szintén a Groove Addicts tárházából.
Számok: Legends, Exodus, Last Days, Infidel, The Winds of Fall(!)
Titok: Ez utóbbit, a messze legjobbat a neten sehol sem találtam, és egy nemrég megismert francia leszbikus lány küldte át. Ezúton is nagyon köszönöm neki. Itthon sajnos a Groove Addicts albuma, a Full Tilt sehol nem kapható.
Ez a bejegyzés kettős célt szolgál. Egyrészt egy szülinapi ajándék egy barátomnak, aki nélkül nem lett volna TwoStepsFromHell-es bejegyzés, és most lépett a második X-be.
Másrészt folytatnám az előbb említett bejegyzést nem csak ettől a TrailerZeneGyártó cégtől szerzett rövid mégis ütős zenékkel. Ez inkább egy gyűjtemény egy-egy szerzőtől, és az elkövetkező napokban fogom őket kisebb nagyobb csokrokban felpakolni.
Az első rögtön legyen akkor a már ismert Two Steps From Hell - Nemesis albumának legjobbjai, a felkiáltójelesek különlegesen jók :). A szerző a cég alapítója, Thomas J. Bergersen, aki szerint az album egésze a nagyzásról szól, épp ezért egy százfős zenekarral vetették fel a számokat. Egyébként két részre oszlik, az Epic és a Drama részre. Az alábbi számokból csak az utolsó kettő a Drama, mindegyik másik epikus, amit érezni is.
Enjoy!
A számcímek: Road To Revelation(!), Nemesis, Army of Justice(!), Tristan, God of Lightning, Immortals, Wrath of The Sea, Dominion Heart, False King(!),
Rég nem voltam moziban, utoljára a Hasonmás sajtóvetítésén, de tegnap végre eljutottam, ráadásul kettőn is voltam.
Az első a Julie és Julia, ami két amerikai nőről szól, negyven év különbséggel. A korábbi (Julia Child) követi férjét Párizsi kiküldetésébe, ahol megtanulni francia módon főzni, és nagy viszontagságok árán elkészít egy francia szakácskönyvet az amerikai háztartásokba. A második nő, Julie blogot kezd írni, amiben megfogadja, hogy egy év alatt elkészíti Julia könyvének összes receptjét, szám szerint 524-et. A film egy megtörtént eseten alapul, és a rendezőnő szerintem első pozitívan értékelhető filmje, bár eddig ilyen gárdája és iylen forgatókönyve sem volt. Meryl Streep és Amy Adams is nagyon jó, de nekem Chris Messina is tetszett, nagyon látnám már valami főszerepben egyszer.
A zenéjét Alexandre Desplat szerezte, és kicsit néhol Sims jellege van, de amint jönnek a hegedűk ez eltűnik, és akkor nagyon lágy. Bár a Sims jelleg is aranyos, jól mutat a való életben is :).
A második film a Pixar Fel-je, amivel szerintem az első olyan filmjüket csinálták, amit nem lehet leszólni. Sosem lesz a legjobbjuk, legalábbis szerintem, de nem unalmas, vagy gyerekes, vagy szájbarágós, mint a Wall-E, ami nekem például nem tetszett, de nem is olyan felnőttes humorú, mint egyes Shrek részek (tudom, az Dreamworks, nem Pixar), egyszerre mese is, meg nem is, egyszerre szakít a konvekciókkal, és nem is. Engem az fogott meg, hogy két halál eset is volt a filmben, mármint a "jó" oldalon, és mindakettőt annyira szépen, érzékletesen vitték végig, hogy az művészi. Persze elengedhetetlen vicces részek is voltak, amik hál'istennek nem a szabványpoénokból álltak, így összeségében ha nem is az IMDB 42. helyére való, ahol jelenleg tanyázik, de a Wall-e féle csalódásomat teljes mértékben feledi, és Nagyon szurkolok majd neki az Oscar-on.
Sokat vártam vele, mert nem titkolt szándékom, hogy az 50. videót majd csak novemberben, az indulás egy éves évfordulóján tegyem fel. Bár figyelembevéve azt, hogy még mindig senki nem tudja, milyen szám a kitalálandó, az a topik valószínűleg kihúzza még a következő hónapig :). Egyébként addig várok javaslatokat, melyik filmzene kerüljön még fel, amit netalán nem ismerek, vagy nem volt.
(Ha valaki olyat ajánl, ami lesz, akkor azt egyszerűen nem kommentálom/nem írok vissza, szóval ne tessék megsértődni :). Egyébként épp ezért ami egyértelmű hogy "huh vazze" top10-es filmzene, azt plíz ne :))
Hála egy kedves barátomnak, megismertem milyen közelről a pokol.
A lenti zenét egy USA-beli cég szerezte, akik filmtrailerek zenéjit szokták készíteni, és kaidtak jópár albumot is e témában.
Ebből a legutóbbi a Legend névre hallgat, és azon található ez a szám, melynek címe: Heart of Courage. A cég egyébként Two Steps From Hell névre hallgat.
Mivel még eddig sem volt semmi helyes válasz, ezért inkább egy "erősen könnyű" számot rakok ki, hátha erre sem lesz, csak majd a még ennél is egyértelműbb-re helyes megfejtés
Ez itt az utolsó előtti lehetőség, hogy kitaláljátok miben volt ez a zene (meg az előző kettő is). Ennek a 2:22-es videónak az utolsó negyven másodperce egy szöveggel rendelkező szám részlete (ahol rákereshető szöveg van, olyan nincs benne), és az sokat segíthet az azonosításban. Az első másfél perc is szerintem könnyen felismerhető, viszont egyik sem az a kategória, amit jövő szombat este rakok fel, amennyiben addig sem jön rá senki. Ezt még azért kihívás tudni, azt meg kihívás lesz nem tudni.
Ez a filmzene se nem késő, se nem rossz, ezért most a 100on túl induló új sorozat tagja. A videóban lévő két szám érdekessége, hogy az elsőt (PókMalac) Hans Zimmer, a másodikat (Simpson Theme) pedig Danny Elfman szerezte. A PókMalac egyébként dallamra egy furcsa átirata a Pókember-rajzfilmsorozat főcímdalának, persze belassítva és a kellő mértékben megváltoztatva.
Ma éjjel House-t fordítottam, ami elérhető itt, ha valakinek kell. Lassan kezd visszatérni az erő belém, bár azért még nem az igazi.
Egyébként egy Játékzene miatt jöttem most fel a blogra, mégpedig a HALO zenéjéről van szó. Nem akarok sokat "fecsengeni" róla, aki játszott vele ismeri, aki nem, az valószínűleg nem. Az új HALO részben nem ez lesz a dal, ez az első háromnak a Theme-je,
A Dr House hatodik évadának első része... annak is a zenéi :) Megpróbáltam minden fontosabb, jellemzőbb számot kiszedni, remélem sikerült. A klasszikus számokat egyértelműen nem az játssza, aki a filmben (de zárójelben odaírom ki játszotta).
Időrendben vannak, de érdekes, mert az első öt van az "első rész"-ben, és csak kettő a másodikban. Ez vsz azért is van, mert ami az estély alatt voltak kis pírty-zenék, azokat nem raktam fel, és azzal vagy kettő-hárommal több lenne. De sztem senki nem arra gondolt, mikor érdekelte, melyik száőmok voltak a House-ban, inkább az elsőre (Radiohead - No Surprises, ami a bevezető alatt ment), vagy az utolsóra (The Frames - Seven Day Mile), esetleg a gumiszobás résznél játszott Iron & Wine számra (Love Vigilantes) gondolt.
Radiohead - No Surprises
Benno Moiseiwitsch - Schumann Kinderszenen 15 Part 1 (Lydia, majd House is)
Egyrészt, nagyon meglepődtem, mert direkt olyan számot választottam, amit MINDEN, hangsúlyozom MINDEN 14 és 25 év közötti gyerek hallott már, 90%-uk nem is egyszer. Hihetetlen, hogy senki nem tudja, miben lehetett, bár igaz-ami-igaz, nem is a legkönnyebb.
Segítségül ugyanebből a műből egy hasonlóan (ha nem picit nehezebb) számot is megadok segítségül. Szintén mindenki hallotta már, de kevésbé jellemző. Ha ez sem fog menni senkinek, egy hét múlva újabb, majd újabb segítség érkezik.
