HTML

Sherlock

2010.01.13. 01:25 Sceurpien

Szeretem azokat a filmeket, amikben legalább megpróbálják összehozni a legjobbakat. Mark Strong egy ügyes gonosz, Robert Downey Jr. újra trendi, Jude Law még jó ideig az marad, Rachel McAdams virága most kezd kinyílni. Guy Ritchie egy jellegzetes rendező, nem kevés jó filmmel, H. Z., P. R., J. B., bár a nevük nem túl híres a saját szakterületükön kívül, mégis szintén Oscar nyertesek. K. S., és S. G. ugyanez a kategória, de ők "csak" kétszeres jelölt. Ez meg is látszik. 

Tipikusan az a film, amiről nem lehet rosszat mondani, mégsem tökéletes. Összerakták a tömény darabokat, fel is hígitották, minden jó helyre pakoltak, csak valami varázspor hiányzik belőle, ami tőkéletesebbé tenné. Mivel a jó dolog minden, a rossz dolog semmi, hadd beszéljek a filmről gondolatokban.

Bár azóta meg is bizonyosodtam felőle, a film egyértelműen folytatásért kiállt. Erről egy holnapi bejegyzésben majd bővebben beszélek, és gondolataimról is ezügyben. A kulcsszó Mortiari. :)

A film nem próbálja meg hűen követni Doyle regényeit, nagyon nem az a fajta, amilyen a Watchmen volt, hogy szóról szóra az eredetit mintázza. És ezt jól teszi, mert így akciódúsabb, ötletesebb és egy apróbbat populárisabb lett a film.

Egyébként feladat: (az első csokit kap :)) 

Fenn volt pár monogramm. Bekommentelnétek miért kaptak az illetők Oscar-t (vagy miért jelölték őket)?

Viszlát holnap :)

 

2 komment

House 6x10

2010.01.12. 17:42 Sceurpien

Felirat, akit érdekel... :)

http://www.tvsubtitles.net/subtitle-101404.html

3 komment

Legjobb Filmzenék 44. - Volt egyszer egy Amerika...

2010.01.11. 22:18 Sceurpien

Ennio Morricone + Sergio Leone vol 1. :D

Azaz lesz még ilyen filmzene :)

Szólj hozzá!

Ahogy ígértem

2010.01.08. 23:43 Sceurpien

Ez is kilóg a 100-ból nekem, holott a Holiday-ben JB agyondícsérte a két hangját.

Szólj hozzá!

Legjobb Filmzenék 45. - Superman

2010.01.07. 19:35 Sceurpien

Superman (1978) by John Williams

Holnap lesz az első: ami kimaradt a 100-ból videó, és kapcsolódni fog ehhez a műhöz.

1 komment

Fanboys

2010.01.07. 00:30 Sceurpien

De rég volt, hogy filmajánlót írtam erről a filmről :) Pedig nincs fél éve. Egyáltalán. Anyway... 

Remy Zero - Fair

Szólj hozzá!

1994

2010.01.06. 18:14 Sceurpien

 Eltelt néhány nap, sőt sok is. Ráadásul most sem szolgálok zenével, hanem csak egy régi gondolattal, ami majd talán 10 év múlva interjúkkal teletűzdelt dokumentumkönyvként lát majd napvilágot, akár az én tollamból is. Ha így lenne, minden bizonnyal azt a címet adnám neki, amit a post-nak is. Aztán valami zseniális alcímet.

Miért olyan fontos ez az év? Szerintem a modern filmgyártás legnagyobb fordulópontja, olyan filmek keletkeztek abban az évben, amiket azóta milliók ismernek. 

Mivel nem akarok minden példát lelőni, ezért most csak az 1995-ös Oscar díjátadón mennék végig. 1995-ös, azaz azév februárban osztották.

Legjobb film jelöltek: Forrest Gump, Négy esküvő és egy temetés, Ponyvaregény, A remény rabjai, Kvíz Show. Ebből kettő azóta is az internetes világ 10 legjobb filmje között van, nevezetesen A remény rabjai, és a Ponyvaregény. 

Ebben az évben egyébként a Forrest Gump tarolt, hiszen Robert Zemeckis megnyerte a legjobb rendezőt, és Tom Hanks a legjobb főszereplőt. Legjobb tudomásom szerint az egyetlen színész, aki egymás után kétszer lett legjobb főszereplő (előtte egy évvel megkapta a Philadelphia-ért is). 

Peter Jackson ebebn az évben tört be a köztudatba, egy Oscar jelöléssel, még forgatókönyvíróként, szintén így Paul Attanasio (a Doktor House egyik prducere), Uma Thurman szintén, mint legjobb mellékszereplő, ekkor került először díjközelbe, és így a hírnévhez is közel Brad Pitt (Interjú a vámpírral). 

Milyen filmek voltak még ekkor? Az Oscar mellékkategóriáiban találhatjuk többek között a Féktelenült, A maszkot, a Két tűz közöttet, a Juniort. Apropó maszk. Ebben az évben forgatta le talán a két legjellegzetesebb filmjét Jim Carrey, amiből a másik az Ace Ventura (azt nem jelölték Oscarra, csak ide tartozott).

És akkor ugorjunk ahhoz a részhez, ami nekem leginkább a szívügyem, és nézzük meg a neveket:

  • Hans Zimmer
  • Thomas Newman (*2)
  • Ellioth Goldenthal
  • Alan Silvestri
  • James Newton Howard (betétdalnál)

Ezek a zeneszerzők mind a legjobbak között vannak, és mindnek van zenéje a TOP100-ban. Akárki is csinálja azt a TOP100-at.

Ebben az évben még nem adtak át "mese" díjat, azaz a legjobb animációs film kategóriájában, de azért még ideköhögöm azt az aprócska részletet, hogy a szerintem legjobb Disney film is ebben az évben készült. Remélem kitaláljátok melyik :). Nem ér netezni :P 

 

Szólj hozzá!

AVATAR - Meg újév

2009.12.31. 07:05 Sceurpien

Sziasztok

Először is már most szeretnék előre is Boldog Új Évet kívánni, és ehhez csatolnám be ezt a "néhány" számot, ami igazából az egész filmzene CD. 

Egykét része nagyon szép, annyira hogy TOP100-as lenne, az biztos, ha nem lenne már végleges a lista. Ilyen rész mondjuk a második szám második fele. 

Rendezte: James Cameron

Szerezte: James Horner

Cím: Avatar

1. ''You Don't Dream In Cryo. ....''

2. Jake Enters His Avatar World

3. Pure Spirits Of The Forest

4. The Bioluminescence Of The Night

5. Becoming One Of ''The People'' Becoming One With Neytiri

6. Climbing Up Iknimaya - The Path To Heaven

7. Jake's First Flight

8. Scorched Earth

9. Quaritch

10. The Destruction Of Hometree

11. Shutting Down Grace's Lab

12. Gathering All The Na'vi Clans For Battle

13. War

14. I See You [Theme From Avatar]

1 komment

Legjobb Filmzenék 46. - Mortal Kombat

2009.12.30. 18:50 Sceurpien

Vajon miről mondd el többet az a szimpla tény, hogy a film nem sokkal hozott több pénzt, mint a filmzene cd? Ezekszerint a filmzene olyan jó? A film olyan rossz? Mindkettő? Nem nyilatkozom, viszont egy olyan zenével van dolgunk, ami a film megjelenésekor az eladási listák élére ugrott és platinalemez lett. Azért ez elég ahhoz, hogy a 100-as listámon legyen, akkor is ha nem szeretem a Techno-t. De ez azért állat :). enJOY :D

3 komment

Love Happens With Music

2009.12.29. 22:35 Sceurpien

  • Badly Drawn Boy - The Time of Times
  • John Hiatt - Have A Little Faith In Me
  • Rogue Wave - Everyday

 

Szólj hozzá!

Love Happens

2009.12.29. 21:45 Sceurpien

Sziasztok

Megnéztem a Derült égből szerelem névre fordított amerikai elvileg "romantikus vígjáték-ot". Elvileg annak készült, de egy fura új megközelítésben, amit idén egyszer már láthattunk, és abban is Jennifer Aniston volt a romantikus szál női fele. Remélem tradíció lesz belőle, és ezentúl egy új névvel fogják illetni ezeket a filmeket, és évente 4-5 öt legalább elkészítenek az álomgyárban. Mi is kell hozzá?

Egy romantikus vígjáték alapja, egy férfi, egy nő, furcsa helyzetek. Spécizzük ki az egyik szereplőt (eddig mindig a férfi volt), keverjünk köré egy lélektani fejlődéssel, szomorúsággal vegyes filmdrámát. A két filmet olvasszuk egybe. Voilá. Jah és végül a trailerben ne látszódjon semmi abból, hogy mi egy filmdrámát raktunk a történetbe, mert ki ülne be egy rom-komra, ha a felét végigbőgné? Az már nem is rom-kom. 

Az első ilyen film a "Marley meg én" (síró kislányok ezrei), a második ugye a Love Happens, avagy a Derült égből szerelem. Ebben Aaron Eckhart játsza a feleségét elvesztő és ebből nem szemét mód, de pénzt csináló, embereken segítő férfivá válik, aki Update Norbi és Csernus Imre keverékeként (utalnak rá, hogy a pasi egyébként pszichomókusnak tanult) könyveket ír a gyászolásról, és csoportterápiákat tart a gyászolóknak. Anniston egy virágboltos, aki az aktuális csoportterápia helyszínén, Seattle-ben a rendezvény helyszínéül szolgáló szálloda beszállítója (mármint virágilag). Találkoznak, a férfinak tetszik a nő, a nő azt hiszi, csak lefektetni akarja, aztán rájön, hogy nem. Kínos és nem annyira kínos találkozások, aztán a férfira fordul inkább a film, a történet második felében a romantikus szálat egy másik "romantikus szál" veszi át, ami a filmdrámává érés kulcspontja. A vége persze Happy End, kicsit talán sziruposan is, de a kelelmes előhangulat jól felhigította az egyébként kellemesen keserédes lezárást. 

Jó film. Nem az az istenkirály darab, de érdemes megnézni, ha nevetni akarunk, de közben szomorkodni is, és magunk sem tudjuk mit is akarunk pontosan.

10/7.

Zene később...

Szólj hozzá!

Legyőzhetetlenek

2009.12.28. 02:38 Sceurpien

Invictus... Zene nélkül sajnos, ugyanis sehol nem adták még ki a filmzenét hivatalosan. De méltatlan ezt így kezdeni. Kezdjük egészen máshol.

Van egy férfi, aki évtizedeket töltött bötönben a népe szabadságáért, és végül az ország elnökének választották, az első fekete elnöknek hazájában, Dél-Afrikában. A film készítői, köztük elsősorban a rendező Clint Eastwood őt teszi meg a mozi központjába, és körülveszi egy országgal, ahol faji előítéletek vannak, és bemutatja, hogy képes valami, mondjuk a sport ezeket a határokat áthágni. Nagyon sablon a történett ez alapján, még akkor is, ha igaz történet (ezt tudjuk). Kegyetlennek tűnhet ráadásul, hogy ezt a törtlnetet, amit amerikai filmek ezrei beleraktak már 85 max 100 perces játékfilmekbe, ezúttal 132 percen keresztül kell nézni. Jobban mondva nem kell, csak érdemes. A Golden Globe jelöltek között ugyan nincs ott a film, de mind a rendező (Clint Eastwood), legjobb férfi főszereplő (Morgan Freeman) és legjobb férfi mellékszereplő (Matt Damon) is jelölve lett. 

A történetről nem nagyon írok, el lehet képzelni, utána lehet járni, jah és meg lehet nézni. Viszotn érdekes látni, hogy a film mennyire összeszedte a múlt évi "díjközeli" filmek tulajdonságát. A faji előítéletek a Gran Torinoból, vagy a Gettó Milliomosból, az archívra hajazó felvételmód a Milkből, a Frost/Nixon eredetisége és komolysága, a Wrestler egykét kamerabeállítása és a hanghatásai (mikor a közönséget olyan speciálisan halkították le a végén pl)... ezeket mind tartalmazza a film, és épp ezért lesznek még a sablonok sem annyira sablonosak, pedig nem egy Legolas-Gimli párt látunk, és lesz az a vége, ami ugye mindenki számára egyértelmű. 

Jó film, nem a legjobb, nagyon nem, érhető, hogy nem jelölik a filmet. Sajnálatos, hogy egy olyan mezőnyben, ahol például ott van James Cameron (Avatar) és Quentin Trantino (Becstelen Brigantik), egyszerűen esélye sem lesz. A színészekről nem tudok nyilatkozni, mert ott nem láttam semmi mást még (hála a magyar mozinak :)).

Nah még egy összefoglalás. Tehát a film 10/7.8. Nem csak szerintem, az imdb is ezt mondja. Higyjünk ezúttal neki. :)

Szólj hozzá!

Away we go... to far... now it's too late

2009.12.27. 00:46 Sceurpien

 Ez a bejegyzés igazából egy filmbemutató, de hadd kezdjem egy egészen más filmnél. Tényleg másnál. Ami pedig a Blöff. Avagy Snatch. Van benn egy szám, ami bekerülhetne a legjobb filmzenébe, mert nagyon szép, és nagyon szeretem. Most bekerül. Itt is van. The Stranglers – Golden Brown.

Ugyanez a szám van benne a Továbbállókban (Away we go) ami az idei év legviccesebb filmje. Lenne. Sam Mendes, a rendező, Kate Winslet férje (egyem a nőni szívét, mirét nem engem választott :S) azok után, hogy megrendezte, hogy milyen lenne a felesége Leonardo feleségeként (A szabadság útjai), úgy döntött, most egy picit vígjátékosabbat csinál. Nem tudott elszakadni a kaptafájától, az amerikai családmodellekétől, amiből jópárat látunk benne, de egyik sem unalmas, és egyik sem „túl” mély, csak épp eléggé. A furcsa, néhol hóbortos, néhol bosszantó, néhol szomorú jeleneteket sikerült olyan felhőtlen komolytalanságban úsztatni, hogy a filmben egy-két poénon nem lehet nem hangosan kacagni. Ehhez kell a szereplők esetlen ismeretlensége, a tehetségük, és minden, amit össze lehet hozni egy furcsa vígjátékba. Sajnálom, hogy GG-re nem jelölték legjobb vígjáték vagy musical kategóriában. Megérdemelte volna, mondjuk a Julie and Julia pl nem mérhető hozzá. Gondolatban rakjuk be helyette, jó? Végezetül még egy pár filmzene, amiket Alexi Murdoch szerzett és énekel. Egy általam kedvelt stílus, a country alapra pakolt laza pop-rock. Ha valaki tud egy jobb kifejezést rá, plíz említse meg, nekem addig ez marad.

3 komment

Ha minden...

2009.12.27. 00:00 Sceurpien

Istenem, ha minden film olyan lenne, mint a The Dark Knight... Most így belegondoltam. Az IMDB nagy mértékben azért releváns adatokat mutat, és ha egy film benne van a TOP250-ben, akkor jó, ha az ember ismeri. Ha benne van a TOP50-ben, akkor jó, ha látta. Ha TOP10-ben, akkor pedig nem is tudom. Kívülről kéne fújni?

IMDB-rész

És a The Dark Knight benn van. Akármilyen furcsa, nem esett ki a "nagy felhajtás" után a legjobb 10 filmből, ami ezen a világon létezik. Ami azért egy elég jó jel szerintem. Hasonló magasságokban volt a Wall-e, sőt a koruk is megegyezik, de a kis robot azóta a 43. helyig csúszott. A Becstelen Briganty-k csak pár napig bírta a TOP10-ben, most már csak 68. A magát a TOP20-ig felverdeső District9 pedig még a 96. hellyel épphogy tartja magát a legjobb 100-ban. Az aktuális kedvenc, az Avatar most a 22. és nem valószínű, hogy ennél bármikor is előrébb fog kerülni, inkább hátra. 

Akkor miért van az, hogy ez a film ottragadt? Hogy ez a film az emberek nagy része szerint csak néhány Keresztapa résszel, egy Remény rabjaival, Kakukkal, Ponyvával, Jóval Rosszal Csúffal, Schindlerrel és 12 dühös emberrel verhető meg? Sőt, ha megnézzük az arányokat, akkor látjuk, hogy a Dark Knight-nál többen csak a Remény Rabjai-ra szavaztak a TOP10-ben, azaz túlélte a "tömeghisztériát" is, amit ha ráeresztenénk mondjuk a 12 dühös emberre, a filmet legalább a 250-es lista aljáig húzná. Ha nem tovább.

Ledger halála?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Heath Ledger halála nem lenne egy nagy pluszpont a film mellett. Viszont akkor nézzünk erre egy ellenpéldát. A Holló-t. A film egy klasszikus, ráadásul egy "népcsoportnak" kultuszfilmje, lett belőle zeneszám, egy klasszikus vers az alapja. És egyébként egy nagyon jó film. Ráadásul meg is halt benne a főszereplőt játszó Brandon Lee, aki ráadásul Bruce Lee fia. Ráadásul lelőtték benne egy vaktölténnyel. És hol van most? IMDB 7.6 ami egyáltalán nem rossz, de nincs a 250-ben. Szóval ez az én érvem, amiért vegyük ki a tömeghisztériát, és koncentráljunk egyedül a filmre.

Történet...

A történetet magát a forgatókönyv alapozza meg. Akkor jó egy forgatókönyv (ebben a stílusban), ha a néző maximum annyit tud a végéből, hogy úgyis a jó győz, viszont meglepőek benne a fordulatok. Akkor jó még egy forgatókönyv, ha vannak benne idézhető szövegek, olyan mondatok, akár beszédek, amiket a rajongók matricára tudnak akasztani, vagy kántálni magukban. Olyan párbeszédek, amik lekötik az embert, és tényleg előre viszik a cselekményt. Nincsenek fölösleges lassulások, mindig minden mondatnak célja van, akkor is, ha ezt elsőre a néző észre sem veszi csak később, vagy csak a sokadik nézésre. Ennek a film maradéktalanul eleget tesz, talán jobban mint bármelyik másik a világon. Van rövid szlogen? Nem is egy.

  • Why So Serious?
  • Let's put a smile on that face!
  • I believe in Harvey Dent!
  • And i thought my jokes were bad...

Vagy hosszabbak, amiket lehet idézni értelmes gondolatok közben?

  • You either die lika a hero or you live long enough to see yourself become the villain. 
  • And your plan is to blackmail this person? Good luck.
  • See, I'm not a monster. I'm just ahead of the curve.

Ugyanez igaz a párbeszédekre, a beszédekre (Harvey Dent az étteremben, pl), sőt hála Joker jellegzetes stílusának, még egy olyan rövid szöveg, mint az "It's gone", vagy a "No, I'm not" is ismerőssé tehető a film miatt. Van még ilyen film? Bizonyára nem sok.

Karakterek...

Nem lehet egy történet elég jó ahhoz, hogy pocsék karaktereket is elviseljen. Viszont egy jó karakter, egy jó szerep, és egy passzoló színész tökéletesen kiegészíti a történetet. Lássuk csak mi van ebben a filmben. Christian Bale alias Batman szerintem jó. Nem, nem egy 10/10-es alakítás, de csak azért, mert nem lehet sok mindent alakítani maszkban. Volt olyan jelenet, ahol a fejünket fogtuk miatta? Egyáltalán nem. Rájátszott a történetre, és jól tette. Nem lehet negatívat mondani rá. Ledger á la Joker... ide nem írok semmit. Mindenki tudja. A három "öreg", azaz Alfred, Gordon és Lucius Fox (Michael Caine, Gary Oldman, Morgan Freeman) mind hozzák azt amit egy ilyen szintű színésztől el lehet várni. A szerepek simulnak a történetbe. Aaron Eckhart szintén jól játssza Harvey Dent-et, szerintem nagyon nem mondható gyenge láncszemnek. Jó választás arcilag is, és karakterileg is a szerepre. Az "első" rész óta egyedül Rachel Dawes helyén lett változás, amit úgy ahogy elvisz Maggie Gylenhall, szóval ha a karakterekre nem adhatunk max pontszámot, az maximum miatta van, de szerintem ő is kihozott mindent, amit lehetett, de túl bonyolult személyiség volt ahhoz, hogy egy fél film alatt pár jelenetben mindent ki tudjon mutatni. Nem lehet a szerepre haragudni. Ez is jó. Mi van még?

Effektek, hangok, külcsíny...

Hatalmas város, változatos helyszínek még a városon belül is, eszméletlen szerkentyűk eszméletlen kinézettel, hihetetlen robbanáshangok, fejre eső kamion... szerintem nem lehet panasz. Bár ez az a kategória, ahol a minőség legkisebb mínusza is már gagyivá tehet valamit, de itt ez nem fordult elő. 

Zene...

Spoiler, de majd később nyilatkozok részletesen. 10/10.

Rendezés...

Ami mindent összefog, ami a helyére rakja a dolgokat. Meg úgy összességében, ha a rendezőt dicsérjük, akkor az az egész filmre vonatkozik. Tud bárki bármit, ami nincs a helyén itt? Bárki bármit, ami nem passzol? Logikátlanságot? Egyértelmű dolgokat, amiket bonyolultnak állítanak be? Mondatokat, amiknek nincs értelmük? Akár egy kisujjmozgást, ami nem fontos a történet szempontjából? Mert szerintem nincs. Ez a film az új évezred első évtizedének legjobb filmje. Mivel napokon belül kezdődik a következő, úgy gondolom, nem árt megválasztani a legjobbat. És az ez. Az IMDB szerint is, és szerintem is. 

Because he's not our hero. He's a silent guardian, a watchful protector. A Dark Knight.

 

Szólj hozzá!

A karácsonyi meglepetésről

2009.12.26. 00:00 Sceurpien

Sziasztok

Nem nagyon írtam a karácsonyi meglepetés megszerzéséről, viszont érdemes, mert tanulságos mese. Körülbelül már december elején tudtam, hogy a Télapu lesz a kiszemelt, és akkor elkezdtem nézni, hogy honnan szerezhetem meg a filmzenéjét. A netes megrendelés az USA-ból annyira nem a kedvencem, valamint iTunes-ra sem költök, viszont élőben a boltban szívesen megveszem a FilmZenét. Legalábbis ezt vallom általában, akkor is, ha ingyen letölthetném, mert azzal a kidobott pénzzel tisztelgek a zene előtt, meg a cd-t gyártó indiai nyomorgyárak előtt. Dehát nem volt, pedig három helyen is jártam, ahol vannak filmzenei cd-k.

Második (és egyben első) lépésként ugyanekkor elkezdtem leszedni egy torrent-et, ami állítólag a film zenéje. Sőt minden bizonnyal az. Csakhogy rövidesen kiderült, hogy a torrent áll, mégpedig 37,6%-on, és körülbelül 4000 leecher jár ugyanitt, mint én. Éljen. Teltek a napok, ha volt időm, rákerestem, de csak ugyanerre a torrentre találtam hivatkozásokat.

Harmadik ötlet a rapidshare, de semmi. 23-án egy kedves ismerősöm, szöszmösz mutatott egyet, amit le is szedtem, viszont az egy régi, hasonló címen futó télapós film zenéje volt. 

Negyedik a youtube, és megkérni a videók feltöltőit, hogy küldjék el. Semmi.

Végül a második megoldás jött be, ugyanis szöszmösz talált egy "best of christmas music in OST" torrentet, amit leszedtünk. Éljen, megvan a filmzene.

Ciki volt még az, hogy ebben egyedül az első körben felrakott Loreena szám volt, aminek szövege is volt, vaalmint egy a filmben el nem hangzó szerintem nagyon béna szám egyfajta Bonus Track-ként. És ez a hivatalos OST cd volt. 

A később felkerült szám már a youtube módszerrel ért el hozzám. Nem szeretem a YoutubeGet és társai szerű programokat, mert a youtube nem a elgjobb minőségen tárolja azért a zenéket, szebb, ha elkéred a tulajdonostól. 

Ennyi is volt. :)

 

Megjegyzés:

Aki nem tudná, az OST az az Official SoundTrack rövidítése, azaz hivatalos zenei betét, vagy hivatalos filmzene. Sokkal többször fordul elő netes zenei berkekben a VA betűszó, ami pedig a Various Artist, azaz különböző előadók szöveget jelöli. Ez akkor fordul elő, ha mondjuk egy válogatás album, vagy egy Twilight vagy Transformers-szerű film kiad egy albumot, amiben 'rendes' számok vannak (pl. Linkin Park - New Divide), és ezek különböző előadóktól vannak.

Szólj hozzá!

Karácsonyi meglepetés 2. rész

2009.12.25. 00:00 Sceurpien

Zene a Télapuból, amiben a harangok dalolnak.

Carol of the Bells

Szólj hozzá!

Karácsonyi meglepetés

2009.12.24. 03:00 Sceurpien

Karácsonyi meglepetés 2009

A múlt évi "Igazából szerelem" után idén egy echte karácsonyi filmzenével szeretnélek titeket meglepni. Remélem sikerült. A jobb összhatás érdekében egyetlenegy videóba raktam a rendes filmzenét (by Michael Convertino), és egyedül a kedvenc szép lassú énekes számom van külön. Boldog karácsonyt mindenkinek.

Loreena McKennit - The Bells Of Christmas

Original Score - Michael Convertino:

Boldog Karácsonyt!

1 komment

Címkék: hellókarácsony

Legjobb Filmzenék 47. - Once

2009.12.22. 23:47 Sceurpien

Minden zenéje... sorrendben... ahogy illik. Igazi 47.

Jah és Oscar-díjas ;) 

Szólj hozzá!

Dreamscapes...

2009.12.20. 21:12 Sceurpien

Ez egyszerűen gyönyörű. Mintha a szerzők tényleg szívből írták volna. Valamiért oylan, mintha egy boldog szívnek kiszednénk a dallamát, és lekottáznánk.

Future World Music - Dreamscapes and Wishes

Szólj hozzá!

67. Golden Globe

2009.12.18. 02:43 Sceurpien

Sziasztok...

Nemrég bejelentették az idei GG jelölteket, amik közül a szokásos mennyiségű eddig nem hallott film van. Íme néhány apró részlet, kezdve a szívemnek legkedvesebb kettővel.

Kicsit kiegészítve és a filmzenékkel megtüzdelve érkezek majd hétfőn,a ddig is böngésszétek ti is a listát:

http://www.goldenglobes.org/nominations/

Legjobb Filmzene:

Fel - Michael Giacchino

Az informátor - Marvin Hamlish

Avatar - James Horner

The Single Man - Abel Korzeniowski

Where The Wild Things Are - Karen O és Carter Burwell

 

Legjobb betétdal:

"Cinema Italiano" - Nine

"I See You" - Avatar

"I Want To Come Home" - Everybody's Fine

"The Weary Kind" - Crazy Heart

"Winter" - Brothers

 

Legjobb sorozat (dráma):

Big Love

Dexter

House

Mad Men

True Blood

 

Legjobb sorozat (comedy):

30 Rock

Entourage

Glee

Modern Family

The Office

 

Legjobb film:

Avatar

The Hurt Locker

Becstelen Brigantik

Precious

Up In The Air

 

Csalódások: Chase kimaradt. Pedig az idei évadban messze a legjobb House szereplő (de remélem jövőre jelölik majd csak emiatt). Szintén zavar, hogy nem jelölték a Brigantikat filmzenének. Sajnos a legtöbb filmről nem tudok nyialtkozni,d e amint átnyálaztam őket, értékelem az idei felhozatalt. A múlt évinek a közelében ne lesz sajnos (Kate Winslet, Heath Ledget, Slumdog Millionaire, The Wrestler...)

Szólj hozzá!

Zizi bolygó szép zenék

2009.12.16. 21:12 Sceurpien

"Ez a világ akkor szép" és "Álmodni nem félek". Előbbinek az első változata, nem a végén, amikor ketten éneklik, hanem csak a férfi. A múltkor a kishugomnak beraktam (kicsi... 5.-es) és először mondta h mi ez a szar, de aztán már nagyon tetszett neki. Szóval még egyszer nagyon ajánlom mindenkinek.

Szólj hozzá!

The Meadow - Alexander Desplat

2009.12.15. 19:59 Sceurpien

Egy szám, ami ha újra kezdeném a listát, már benne lenne a Top100-ban. Sok más egyébbel együtt persze. Egyébként a New Moon-ban van, ahogy korábban ígértem.

Alexanders Desplat - The Meadow

Szólj hozzá!

Fáklya

2009.12.14. 19:00 Sceurpien

Torchlight...

A régi Blizzard North mér nem Blizzardos tagjai megcsinálták a régi kedvenc Diablo-t WoW stílusú grafikával, enyhe javításokkal, DungeonSiege stílusú küldetésrendszerrel. A Sacred vonal hiányzik belőle :). Viszont nagyon jó. És a Diablo-zenész Matt Uelmen írta ide is a hangulatot.

Szólj hozzá!

Visszatértem

2009.12.14. 01:03 Sceurpien

Atya világ. Micsoda hétvége. Visszatértem. Minden értelemben.

Egyrészt most újra itt vagyok, és fogok nektek izgi filmzenét mutatni (nah jó előbb két hangjátékzene jön mindjárt, mert biztos nagyon szeretitek).

Másrészt, mert négy nap alatt háromszor voltam moziban. Három különböző filmen. Persze mindig a Mammutban (3-as terem, 11-es terem, 5-ös terem... mind prímszám :O), és mindig 22:00 után :$.

Az első film: Páros mellékhatás, vagyis Couples Retreat. Újabb szép munka a címmel, merthogy semmi köze az eredetihez. Sőt, a filmhez sem. Grat a készítőknek. Az pláne nem tetszett, hogy szinkronosan adták. De ez mind a mi kis nemzetünk hülyesége, szóval ne rójuk fel a filmnek. Ami egyébként alapjában véve jó. Buta romantikus vígjáték, ahol végre Malin Akerman is saját magát játszhatja, Jon Favreau a szokásos, a Szex és NewYork-os fekete hajú nőnek sosem tudom a nevét, de még 40 felett is állatul néz ki. Az a vicces, hogy nem lehet róla mit mondani. Jó film, annak ellenére, hogy az elején tudod mi lesz a vége. 10/6.0

A második film, a New Moon volt. Szar volt. Egyrészt komolyan egy homemade fél este összedobott felirat pontosabb és kevésbé hibás, mint az a szar, amit alá pakoltak. Csak hogy megint a mi nemzetünk gyengeségeivel kezdjem. Másrészt a színészek még mindig bénák, kivétel ez alól Kristen Stewart aki tanult valamicskét, és hálistennek már nem kell mindig ugyanazzal a bamba pofikával néznie, mint az előző részben. Jah és Michael Sheen nagy-nagy puszit érdemel, amiért lesüllyedt erre a szintre. Azt a pasast most szerettem meg. Nem emiatt a film miatt, de most értem el arra a szintre. Megérdemli. Jók voltak még az animációk, nekem nagyon tetszettek a farkasok, és a zene (nem, nem a szöveges, hanem a filmzene stílusú) sem volt rossz. Alexandre Desplat az idei év egyik új csillaga, legalábbis az én szememben. Filmzene később. Talán még ma. A történet bugyuta viszont bénán vannak kidolgozva a karakterek, és hálistennek egyetlen jó vágás kivételével az összes többi béna. Egyébként aki azt mondja, hogy nem értia  sztorit, mert nem olvasta a könyvet, az nagyon hülye, vagy csak elaludt rajta (amit szerintem megtettem volna, mert csak az utolsó 10 perc volt izgi, hálás köszönet az említett Michael Sheen-nek). 10/2.5 jóindulattal.

A harmadik film az összes közül a legjobb. Law Abiding Citizen. Magyarul: törvénytisztelő polgár. Oké, hogy Gerard Butler lassan nekem is a fültövömön jön ki, de most még elviseltem. Sőt. Eddig ebben volt a legjobb. Nah de hadd kezdjem másik szemszögből. Mit akarhat egy rendező egy oylan filmtől, ami szerintem nyíltan meg akarja lovagolni a zseniális legyőzhetetlen rosszfiúkat? Senki sem próbálta meg, hogy csinál egy új Joker-t, mert egyszerűen az zseniális volt, és annál csak rosszabb lehet. Jó, akkor nézzük egy kcisit más szemszögből, legyen a rosszfiú a jófiú (de eredeti), és legyen igazságosztó. És bűnügyi zseni. Persze. Van egy jó Joker-ünk. Szedjük le a make-upot, adjuk oda egy egyszerre családapa és vérengző harcos pasasnak (Butler), és hagyjuk, hogy kiéllje magát az igazságszolgáltatáson, akik képesek voltak a kislányának és a feleségének a gyilkosai közül az ártatlanabbat kivégezni, a másikat meg 3 év után kiengedni. Nagyon jó sztori. Esküszöm, ha nem lenne előttem folyton Ledger, én zseninek is nézném Butler-t és a filmkészítőket. A filmnek nemsok hibája van, minden ben átlagos, Butler jó, az alapsztori jó, a zene jó. Nah de ami szar az: a vége. Én a zseni-t nem leplezném le. Megölném. Vagy bármi. Vagy szabadon engedném. De smemiképpen sme játszanám el, hogy a végig az unszimpatikusabb szereplő túljárjon az eszén, akkor sem, ha ez az amcsi sallang, mert végső soron, az emberek érdekeit az undibb szereplő képviselte. Joker attól volt jó, hogy tényleg nem tudtad honnan tudja, hogy tudja, hogy intézi. Ezek itt szúrták el. Két egyértelműen nem Poirot kezébe odaadták a megfejtést egy nagyon buta módon. Viszont ennek ellenére nézzétek meg, mert megéri. Nagyon jó. 10/7.5. Jah és filmzene ebből is nemsokára :)

Szólj hozzá!

Wanted...

2009.12.11. 10:48 Sceurpien

Rövid az élet, de azért lehet zenét hallgatni :).

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása